ónoseső

Visszatértem. Szerencsére nem én vezettem a jeges, ónosesős időben. Két napot ültem Füzesen, gyakorlatilag semmi haszna nem volt. Viszont jól elfáradtam. Fárasztó két napig egy irodában szorongani 5 pasival kb 10nm-en. A nap nagy részét azért a műhelyben töltöttem. Valahogy nehezen indult most ez az év. Azt hiszem kicsit elveszett a lendület valahol december elején.
Túl sok energiát fektettem a munkába. Időközben ismét rájöttem, hogy nem vagyok és sosem leszek karrierista típus. Nem tud lázba hozni. Persze szeretem a munkám, és szeretem, ha szépen megy minden, de azt hiszem a nőknél ez is egy kicsit máshogy megy. Én legalábbis ebben is érzelmeket viszek. Nekem nem elég az, hogy azért menjek be dolgozni, mert ma is kivilágosodott. Nekem ösztönzés kell. Ha nem kapom meg a főnöktől vagy a munkatársaktól, akkor magamnak kell megtalálnom a munka frontján a százszorszépes rétet, ami gyönyörködtet. Ha pedig már ezt sem tudom elképzelni, akkor kell új munkahelyet keresni.
Csak az ember egy idő után kezdi a naivitását kinőni, vagy ahogy múlik az idő egyre nagyobbak az igények és egyre nehezebb a lecet úgy tartani, hogy át is tudják ugrani emberek, helyzetek.
Néha az jut az eszembe, talán elégedettebbek azok, akik mindenkitől és mindentől a lehető legrosszabbat várják és feltételezik, mert ha az elvárás fölötti a teljesítmény, akkor elégedettek, ha pedig annak megfelelő, akkor mondhatják, hogy ugye én megmondtam.
Ma egy kicsit negatív hangvételűre sikerült ez a hozzászólás, de sajnos vannak ilyen napjaim is. Főleg, hogy tegnap nem sokat aludtam, és ha kialvatlan vagyok, akkor még magamat is nehezen viselem. :)